Hogyan képzelték el az emberek a jövőt a történelem során – és mi történt valójában? Négy korszak, mindegyiket egy elképzelés–valóság pár mutatja be.
A századforduló embere a fejlődést egyenes vonalként képzelte el: minden csak nagyobb, gyorsabb és levegőbb lesz. A kor képeslapjain 2000-re már a háztetőkön landolnak a gépek.
A jövő nem repülő autókkal érkezett, hanem olcsó, tömeggyártott négykerekűekkel és rádióhullámokkal – miközben a politikai történelem közbeszólt.
A Sputnik és az Apollo után magától értetődőnek tűnt: 2001-re állandó holdbázisunk lesz, turisták járnak az orbitális szállodákba, és ember száll le a Marsra.
1969–1972 között 12 ember járt a Holdon. Azóta egy sem. A rakétatechnológia megtorpant – a számítástechnika viszont berobbant.
A popkultúra a filmekben írta meg a jövőt: a Blade Runner (2019) és a Vissza a jövőbe II. (2015) világában repülő autók járnak a neon fölött.
Nem repültünk el – összekapcsolódtunk. A cyberpunk vízió helyett egy zsebben hordozható képernyő jött, amin keresztül az egész bolygó beszélget.
Az ezredfordulón a jövő már a teljes digitalizáció: minden online, minden automatizált, a biotech megoldja a halandóságot – és indul a Mars-kolonizáció.
A korszak paradoxona: a „lehetetlen" megvalósult (beszélő gép), a „könnyű" pedig csúszik. A jövő mindig másfelől jön, mint ahonnan várjuk.
A jövőt mindig rossz irányban jósoltuk meg – és közben mindig alábecsültük, ami tényleg történni fog.